Legjobb motor! …Akarom mondani BMW F900 GS teszt következik. 😃❤️💙💙💙
Igazából a lényeg az első két szóban már benne volt. Mikor átvettem a tesztgépet a BMW Motorrad Magyarországtól, ezekkel a szavakkal adta át nekem az ügyintéző.
Meg is fordult a fejemben, ugyan miért mondana egy BMW szakértő ilyet, egy sokak által „lekínaizott”, a boxer motoros GS-ekhez képest fapados felszereltséget kínáló kisebbik modellre?

Az első közös kilométerek – azonnal beleszeretős
Aztán elindulok.
Átvétel után közvetlenül egy ügyfelemhez mentem, akinek marketing fronton dolgozom be. Ő is motoros. Ugyan csak fél óra volt odáig az út, de amit én erről a motorról már neki áradoztam, az megint csak legalább fél óra volt.
Először én nem értettem, amit nekem mondtak, most meg ő nézett rám hasonlóképp értetlen szemekkel.
Miért?

Ergonómia, üléspozíció, kezelhetőség
Na de vágjunk is bele. Felülök. Minden elsőre kézre áll.
Lábtartó magasságában állítható terepezéshez, üléspozíció kényelmes, noha a kormány elsőre kicsit magasan van, de terepen kiállva annál tökéletesebb.
Sok extra funkció meg csilivili nincs rajta. Ez a modell motorozásra lett teremtve.

Plexi és szélvédelem – kis plexi, nagy hatás
Plexi kis semmi, mégis a negatív visszahajlítás miatt olyan jól elvezeti a zavaró menetszél nagy részét, mintha egy kétszer akkora shieldet tettek volna oda, ami eléggé elcsúnyítaná a motort.
Tank, hatótáv, túrázhatóság
Tank kapacitás mindössze 14,5 liter. Nem sok semmire elég. 200 km-nél már bőven kivillan a tartalék.
Hosszabb túrákra nem éppen jó opció, hacsak nem szeretsz óránként megállni cigi kávéra.
Ülés és utaskomfort
Ülés ugyanez. A motor 900 köbcenti, de tök rövid. Az ülés is rövid. Elől is és az utasnak is.
Mondjuk úgy: utasnak nem sokkal lehet jobb, mint egy sportmotoron vagy nakeden.
Arról nem is beszélve, hogy még egy kapaszkodó sincsen. Beléd kell végig kapaszkodjon, de azt nagyon, mert ez a motor nagyon megy.

Motorblokk, gyorsulás, karakter
Érzésre úgy gyorsul, mintha az 1300 GS-nek húznád.
Csak ezen sokkal durvábban érzed. 0-ról vagy zárt gázadásról kifejezetten harapós. Szinte már KTM. xD
A KTM-ekből ismert „rosszalkodós” gén
És itt jön az, ami miatt a sok negatívnak tartott dolog ellenére mégis ez a motor tetszik eddig a legjobban.
Benne van, amik miatt mindig is a KTM-eket szerettem.
Egy harapós, streetfighteres, rosszalkodós enduró!

Futómű – a varázslat kulcsa
Nagyot tol az elején.
Kapaszkodni kell. Brutál jó a hangja is (mióta alapfelszereltségben Akrapovic-cal szerelik).
Na és ami még a tökéletes recept kimaradhatatlan része:
A futómű!
Ez a modell az Enduro Package Pro részeként, 45 mm-es SHOWA első villával és a teljesen állítható ZF rugóstagokkal büszkélkedhet. És olyan is!
Vannak bizonyos útszakaszok, amiket minden tesztmotorral megteszek, hogy össze tudjam őket hasonlítani azonos körülmények közt.
A nagy helyzet az, hogy eddig még csak a 1300 GS Adventure futóműve hozta le ezt a szintet.
Csak az meg komolyabb terepeken nem jó opció. Ez meg…. Áh, nehéz elfogulatlanul írni, de ennek a futóműve brutál jó!
Elől 21, hátul 17 colos párosításon gurul délcegen.

Off-road élmény – vidámpark két keréken
Konkrétan én nem szeretek terepen száguldozni, de ezzel a motorral rendre erős késztetést éreztem, hogy komolyan húzzam neki, mert annyira könnyedén szedte ki földúton az egyenetlenségeket.
Tiszta vidámpark!
A baj az, hogy közúton is ugyanez az érzés motoszkált bennem. Kis túlzással mondhatnánk, ez a motor nem jó semmire, de azt nagyon tudja!

Mire jó (vagy nem) az F900 GS?
Mert túrázáshoz hiányzik minden, ami jó túramotorrá tenné, városi szaladgáláshoz robogó helyett azért luxus, terepre meg nem biztos, hogy optimális egy 219 kilós szörnyeteg.
Az igazság meg az, hogy motort nem feltétlen az észérvek alapján vesz az ember.
Akkor járhatna minden motoros Toyota Priussal.
A motorozás életérzés és adrenalin.
Na ezt utóbbit ez a motor nagyon tudja.
Én sem tudom észérvekkel megmagyarázni, miért tetszik, egyszerűen csak nagyon jó vezetni. Ha pedig egy motor élménye, amit ad, ilyen érzésekkel párosul, akkor megmagyarázol magadnak mindent, ami ellene szól!

Kínai blokk, Voge-hasonmás, BMW-presztízs
Ja, hogy a blokkot a kínai Loncin gyártja?
Kit érdekel, ha jó a motor?
Az iPhone-t is kínai gyárakban készítik, mégsem vennék mást, és azok a kínai gyárak sem kapják meg az Apple iOS szoftverét, hogy más ahhoz hasonló készülékekben is használják…
Ja, hogy a Voge-nak is van egy hasonló motorja?
Akkor vegyél egy BMW kopit onnan.
Akinek számít a BMW minőségellenőrzése, hogy Németországban rakják a motort össze, na meg már önmagában a BMW által sok évtized alatt felépített presztízs, az úgyis a BMW-t fogja választani.
Egyébként egy ismerősöm ment mindkét modellel, és azt mondta, tök más karakter a két motor. A BMW sokkal kezelhetőbb, kiegyensúlyozottabb, nagyobb az összhang mindenben vezetésre.
Persze nyilván vannak hasonlóságok, de az az árbeli különbség azért megnyilvánul több dologban is.
Lényegében nagyjából azt kapod mindenhol, amiért fizetsz.

Összegzés – mit vált ki belőlem az F900 GS?
Szóval leírom tizedjére is: ez a motor nagyon király, nagyon jó vele menni, nagyon jó vele gyorsan menni mindenféle útviszonyok közt, legyen az város, kanyargós, vagy földút, és engem most itt teljesen elvesztettetek, mert számomra az F900 GS orgazmus.
A szárazanyag, műszaki adatok meg fent vannak a hivatalos oldalakon. 😃
Én csak ösztönözni tudok mindenkit, ha lehetősége van, próbálja ki ezt a modellt, és megérti, miről áradozom.
Eddig az összes tesztmotor közül, amikről eddig írtam, ez adta a legnagyobb valós motorozási élményt!
Imádom!

BMW F900 GS műszaki adatok
- Teljesítmény: 77 kW (105 LE) @ 8 500 f/perc
- Forgatónyomaték: 93 Nm @ 6 750 f/perc
- Hengerűrtartalom: 895 cm³
- Maximális sebesség: 200 km/h felett
- Gyári fogyasztás (WMTC): 4,4 l / 100 km
- Tankkapacitás: 14,5 l
- Súly (menetkész): 219 kg
- Első kerék: 21″ – 90/90-21
- Hátsó kerék: 17″ – 150/70 R17
Fotos: Eszter Tokár / Vasas Gergő
Tesztmotor: BMW Motorrad Ungarn
A forgatás kellékeit a FOTOPLUS biztosította.











Neueste Kommentare